Kezdődik Magyarország amerikai katonai megszállása
2015.07.23. 09:15
Az ukrán-orosz konfliktusra való hivatkozással amerikai harcjárműveket és harckocsikat telepíthetnek Magyarországra a közeljövőben. A NATO folytatja szárazföldi hadgyakorlatait, azaz háborús felkészülését Várpalotán, ahova az említett eszközök is érkeznek. Kiszivárogtatott információk szerint Bradley és Stryker harcjárművek érkeznek hazánkba.
Február végén járt Magyarországon Frederick Hodges altábornagy, az amerikai hadsereg európai erők főparancsnoka, akkor tudatta az amerikai szándékot. Kelet-európai biztonsági megerősítő intézkedések címszó alatt özönleni fognak a különböző amerikai alakulatok hazánkba – szárazföldi képzésekre és kommandós műveletek gyakorlására egyaránt.
Mark Karas ezredes, az USA magyarországi katonai attaséja hízelgett a magyar katonáknak egy sort azzal, hogy több területen nagy fejlődést lát a Magyar Honvédségen belül, az amerikaiak pedig szeretnek együtt dolgozni magyar katonákkal. Ejtőernyős gyakorlatokra és az afganisztáni misszióra utalt Karas, aki szerint hazánknak többet kellene költeni haderejére.
Finoman tehát, de megkezdi Magyarország katonai megszállását az Amerikai Egyesült Államok hadereje. Ügyelni fognak arra, hogy az „amerikai értékek” érvényesüljenek, segítenek majd a „demokrácia kiteljesítésében”, a gazdasági és politikai döntéshozatal „hatékonyabbá tételében”.
Hodges bejelentette, Karas megszépítette – jönnek az amerikaiak!
Tudjuk, hogy mit jelent az amerikai haderő jelenléte, szerte a világban látjuk, hogy mit művel a tömeggyilkos hadsereg.
Legalább – talán – segítenek felrázni a magyarságot hosszúra nyúlt álmából.
Vass Csaba – NemzetiArcvonal.net
|